Megújuló és egyéb primer energiaforrású kiserőmű erősáramú létesítője (Napelemszerelő)

Képzés ismertető
Képzés célja, ismertetése:
A képzésben részt vevő sajátítsa el a Megújuló és egyéb primer energiaforrású kiserőmű erősáramú létesítője szakképesítés megszerzéséhez szükséges elmélet és gyakorlati ismereteket.
A résztvevő sajátítsa el, hogyan kell munkafolyamatot, anyag, eszköz és emberi erőforrást tervezni, dokumentációkat kezelni és készíteni, azokat értelmezni, szükség esetén javítani, ehhez szoftvereket használni. Villamos-, és a termelő berendezés primer energiaforrásával összefüggő egyéb fizikai mennyiségeket mérő műszerekkel méréseket végezni, ezek alapján jegyzőkönyveket készíteni. Villamos gépeket, teljesítményelektronikai eszközöket, segédüzemi energiaforrást szerelni, ellenőrizni, rajtuk hibabehatárolást végezni. Védelmi-, automatikai-, szabályzási eszközöket szerelni és paraméterezni. Az általa létesített erősáramú berendezéseken ellenőrzést, felülvizsgálatot végezni, üzemi próbát, üzembe helyezést végrehajtani, próbaüzemet tartani.
A képzés témakörei:
- MSZ 1585 szabványismeret
- Tervdokumentáció értelmezése, rajzjelek, piktogramok
- Villamos hálózatok jellemzői
- Kiserőmű hálózatra csatlakozása, villámvédelem
- Biztonságtechnika
- Napelemes rendszerek
Képzés részletes követelményrendszere:
Belépési feltételek
Villanyszerelő
a helyi ipari tanulóképzésről szóló 1/1956. (VII. 24.) VKGM rendelet, az ipari (műszaki), mezőgazdasági és kereskedelmi tanulók, valamint a tanulóviszonyban nem álló dolgozók szakmunkásvizsgájáról szóló 2/1959. (IV. 10.) MüM rendelet, a szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1969. (XII. 30.) MüM rendelet, továbbá a szakközépiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban oktatható szakokról, illetőleg szakmákról szóló 18/1986. (VIII. 26.) MM rendelet alapján,
- 625 számú Villanyszerelő
- 503 számú Villanyszerelő,
- 505 számú Villanyszerelő leágazásai
- 505-1 Erősáramú berendezés-szerelő,
- 505-2 Épületvillamossági szerelő,
- 505-3 Vasútvillamossági szerelő,
- 505-4 Villamoshálózat-szerelő,
- 506 számú Általános Villanyszerelő,
valamint az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM, 27/2001. (VII. 27.) OM, 37/2003. (XII. 27.) OM, illetve az 1/2006. (II. 17.) OM rendeletek alapján,
- 07 2 7624 02 31 17 számú Villanyszerelő,
- 33 5216 03 számú Villanyszerelő,
- 33 522 04 1000 00 00 számú Villanyszerelő,
150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről
- 34 522 04 Villanyszerelő
- 33 5222 03 Villamosgép- és készülékszerelő
12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról
- 4 0713 04 07 számú Villanyszerelő
Technikus:
a technikusminősítésről szóló 5/1972. (V. 16.) NIM rendelet, a technikusminősítésről szóló 18/1972. (XI. 17.) ÉVM rendelet, a technikusminősítésről szóló 1/1972. (VI. 14.) KGM rendelet, továbbá a műszaki szakközépiskolákban folyó technikus- és szakmunkásképzésről szóló 16/1984. (IX. 12.) MM rendelet alapján,
- (41.) (21-0600) Villamosenergia-ipari technikus,
- (36.) Épületvillamossági technikus,
- (42.) Villamosgép és berendezési technikus,
- (10.10) Erősáramú gép és készülék gyártó technikus
valamint az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM, 27/2001. (VII. 27.) OM, 37/2003. (XII. 27.) OM, illetve az 1/2006. (II. 17.) OM rendeletek alapján
- 52 5422 01 Elektrotechnikai technikus,
- 52 5422 02 Erősáramú elektronikai technikus,
- 52 5422 03 Villamosgép- és berendezési technikus,
- 07 5 3118 16 30 18 Villamosgép- és berendezési technikus,
- 54 522 01 0000 00 00 Erősáramú elektrotechnikus,
szakközépiskolai végzettséget igazoló bizonyítvány a következő bejegyzéssel: villamosenergia ipari munkák végzésére képesít.
150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről
- 54 522 01 Erősáramú elektrotechnikus
12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról
- 5 0713 04 04 Erősáramú elektrotechnikus
12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról
- 5 0713 04 04 Erősáramú elektrotechnikus
Mérnök:
Villamosmérnök (BsC, MsC), villamos üzemmérnök erősáramú szakon végzettek esetén, ha:
az oklevélben a következő szakirányok (ágazatok) valamelyike szerepel:
- villamos művek,
- villamos gépek,
- villamos energetika,
- épületvillamosítás,
Amennyiben csak a Villamosmérnök végzettség került az oklevélben feltüntetésre és a villamos energetika szakirány nem állapítható meg, akkor a szakirányú előképzettséget a leckekönyvből (index) kell megállapítani.
Minimum 3 év erősáramú szakterületi gyakorlat.
Bizonyítvány, végezhető tevékenység, munkakör
Megszerezhető képesítés/bizonyítvány:
Betölthető munkakör / végezhető tevékenység:
A képesítési követelményt előíró jogszabály: a Villamosmű Műszaki-Biztonsági Követelményei Szabályzat hatályba léptetéséről szóló 8/2001. (III. 30.) GM rendeletben a villamosmű berendezésének kezelőjére vonatkozó előírások.
Megjegyzés: A képzési program alapján megszerezhető szakképesítés megújuló és egyéb primer energiaforrású kiserőmű − 50 MW-nál kisebb névleges teljesítőképességű erőmű (2007. évi LXXXVI. törvény) − erősáramú létesítésével kapcsolatos tevékenységekre jogosít, viszont ez a szakképesítés önmagában nem jogosít a kisfeszültség felső határát (1000 VAC, 1500 VDC) meghaladó feszültségszintű berendezések üzemeltetésére (arra jogszabály alapján csak villamos hálózat kezelő vagy villamos alállomás kezelő szakképesítéssel rendelkező személy jogosult).
Időpontok, helyszínek
Indítás tervezett időpontja:
Indítás státusza:
Képzés időtartama:
Foglalkozások időbeosztása:
egy hétköznap délután 15:00-tól és szombat délelőtt 8:00-tól
Induló képzés helyszíne:
Fizetési feltételek
Képzés teljes díja:
Képesítő vizsga várható díja:
Tájékoztató adat!! A vizsgát független akkreditált vizsgaközpont szervezi, a vizsgadíj pontos összegét a vizsgaközpont határozza meg.
Finanszírozási lehetőségek:
Kérdés, érdeklődés
Jelentkezés
Miért válassz minket?
- Mert jól ismerjük a felnőttkori tanulás sajátosságait, nehézségeit, segítjük tanulóinkat. 30 év felnőttképzési tapasztalat áll mögöttünk.
- Mert az elméleti és gyakorlati oktatás is saját oktatótermeinkben tanműhelyeinkben történik. Nem kell külön gyakorlati helyet keresnie.
- Mert a vizsgát is a képzés helyszínén bonyolítjuk le független vizsgaközpont szervezésében. A képzés során megszokott helyen vizsgázhat, nem kell a máshová utaznia.
- Mert online támogatással segítjük az otthoni felkészülést.